Barion Pixel

Színjátszó Tábor a Színkörben Gyerekeknek

10 éves kortól - a nyári szünetben - 07.13 és 07.17 között
Várunk benneteket - Színjátszó Táborunkba - szeretettel!

Idén is átadja színpadját a Színkör Lakásszínház a színészjelölt kiskamaszok (10 éves kortól) részére.

Csuja Imre, Csákányi Eszter és Udvaros Dorottya után a Színkörben és a Jurányi Házban, egy héten keresztül, játszva tanulva ismerkedünk meg a sokszínű színjátszás alapelemeivel.

Bele se gondolunk, hogy a színjátszás mennyivel is több, mint „szerepjáték” – önismeret, közösség, kommunikáció, figyelem és kreativitásfejlesztés egyben. A Színkörben mindezt biztonságos, bátorító légkörben nyújtjuk, színházi nevelési és drámapedagógiai módszerek alkalmazásával az improvizáció jegyében.

A hét végére pedig összeáll egy igazi színdarab, amit együtt készítünk és mutatunk majd be a meghívott vendégeknek. Itt semmi sem kötelező, de nagyon sok lehetőséget kínálunk egész héten a szereplésre, mókára. Játszunk kint a levegőn, játszunk bent a térben, figyelünk és reagálunk egymásra, meghallgatjuk a másikat. Biztosan ellátogatunk együtt egy kőszínház színfalai mögé és természetesen a színpadjára is. Ki ne akarna részt venni egy ilyen kalandban?

Mi mindenben leszel ügyesebb, ha eljössz ebbe a színjátszós táborba: bátrabb leszel, játszani fogsz – de nem akárhogyan, ügyesebben fogsz beszélni, figyelni, fejlődik a képzeleted, új barátaid lesznek és végén még egy bemutató előadásban is szerepelhetsz. Ne félj, jelentkezz, mi szeretettel várunk.

A táborban a foglalkozásokat Huzella Júlia színművésznő, drámapedagógus és
Széll Dániel Márk pedagógus, improvizációs színész tartja.

Foglalkozásvezetők

Tervezett napirend

Huzella Júlia 1983-ban született Budapesten. 2012-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Máté Gábor osztályában. Játszott a Katona József Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, és több független társulatban: Gólem Színház, Táp Színház, KOMA társulat, Grund és Momentán improvizációs társulatok. 2026-ban elvégezte a Magyar Drámapedagógiai Társaság drámapedagógiai képzését is. Munkájában erősen támaszkodik a drámapedagógia módszertanára, különösen az érzelmi intelligencia fejlesztésére, a csoportdinamikai folyamatok tudatos vezetésére és a biztonságos, elfogadó légkör megteremtésére.

Széll Dániel Márk 1986-ban született Budapesten. 2012-ben az ELTE TÓK-on tanítói diplomát, majd 2020-ban gyakorlatos színész végzettséget szerzett. Egyetemi évei alatt a Proscenion Társulatban, később debrecenben a Dilemma Drámaszínpad vezetőjeként majd jelenleg most Budapesten, a Divine Comedy Színházi Műhely színjátszójaként működik közre. Az „Elpazarolt Potenciál” improvizációs társulat vezetője, színésze. A Színkör Lakásszínház kreatív és szakmai vezetője, a Füves beszélgetések sorozat produkciójának alapítója és moderátora.

Fontos tudnivalók

Jelentkezés

Küldd el a jelentkezési lapot kitöltve és aláírva a program@szinkor.com címre.

picipottyok
rozsaszin_webnyitokep-1
barack_akvarell_folt-1536x1229-2
potty22-k

Legközelebbi eseményeink