Megtekintés térképen
4 készleten
Irodalom és Blues a Színkör Alkotóműhelyben
Három szerző és egy bluesgitáros – Horváth András Dezső, Lágy Kornél, Szabados Attila és Garrick Davis zenés irodalmi estje a Színkör Alkotóműhelyben
Mi köt össze három magyar írót és egy amerikai zenészt? A történetek apákról és fiúkról, Jimi Hendrixről vagy éppen a szerelem ezer arcáról – akár regény, vers, novella vagy zene formájában. Az esten nemcsak felolvasásokra és zenére lehet számítani, de a résztvevők mesélnek arról is, hogyan születnek meg a szövegek, és mit jelent számukra újra és újra visszanyúlni egy emlékezetes pillanathoz, ami elindította a gondolatot vagy történetet.
Az írók előadásában már ismert és új szövegek hangzanak el, zenei blokkokkal kísérve. A szerzők arról is beszélgetnek, hogyan dolgoznak, és mit jelent számukra az irodalom és a zene – akár külön, akár együtt.
Horváth András Dezső 1986-ban született Budapesten. Olasz nyelv- és irodalom szakon végzett, majd újságíróként kezdett dolgozni. Később forgatókönyvíróként játékfilmeket, dokumentumfilmeket és sorozatokat írt. Első regénye, a Legjobban a nőktől féltem 2023-ban jelent meg a Leányvállalat Kiadónál. A könyvből készült monodráma 2025 januárjában debütált a Jurányi Házban.
Lágy Kornél 2004-ben született Pécsett, jelenleg Budapesten tanul pénzügyi területen. A Kaleidoszkóp folyóirat főszerkesztője. Első, hamarosan megjelenő verseskötetén dolgozik.
Szabados Attila 1999-ben született Debrecenben. Nemzetközi kapcsolatok, majd
kommunikáció szakon diplomázott. A Prae.hu irodalmi szerkesztője, versei az Élet és
Irodalom, a Jelenkor és az Alföld hasábjain is megjelentek. Első verseskötete Vérsűrűség címmel jelent meg a Kalligram Kiadónál.
Garrick Davis az amerikai Wyoming államban, Casper városában született. Gitárosként és dalszerzőként a blues hagyományaira épít, de zenéjét különféle kultúrák hatásai formálják.
Klasszikus és gospel zenei háttérrel indult, mára egy sajátos, műfajokon átívelő stílust alakított ki. Első albuma Glass Half Full címmel jelent meg 2001-ben, azóta több lemeze is napvilágot látott. Emellett autodidakta zenetanárként is aktív.
Színházi/ kulturális előadásainkra belépőt vásárlók, csak visszaigazolást kapnak a vásárlásról, nem küldünk nekik jegyet, név alapján engedjük be a vendégeinket!
Weboldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez és – az Ön hozzájárulásával – statisztikai és marketingcélokra. Beállításait bármikor módosíthatja.
Itt adhatja meg, mely sütik használatához járul hozzá:
Essential cookies enable basic functions and are necessary for the proper function of the website.
A Barion által használt biztonsági süti, amely a látogatói munkamenet azonosítását és a bankkártyás csalások megelőzését támogatja.
These cookies are needed for adding comments on this website.
Google Tag Manager simplifies the management of marketing tags on your website without code changes.
Szolgáltató webcíme: business.safety.google (opens in a new window)
A WooCommerce által használt technikai süti, amely érzékeli a bevásárlókosár tartalmának változásait, és biztosítja a kosár megfelelő működését.
Statistics cookies collect information anonymously. This information helps us understand how visitors use our website.
Weboldal-látogatottság és felhasználói aktivitás statisztikai elemzése.
Szolgáltató webcíme: policies.google.com (opens in a new window)
SourceBuster is used by WooCommerce for order attribution based on user source.
Marketing cookies are used to follow visitors to websites. The intention is to show ads that are relevant and engaging to the individual user.
Google Maps is a web mapping service providing satellite imagery, real-time navigation, and location-based information.
Szolgáltató webcíme: policies.google.com (opens in a new window)
A Meta hirdetési teljesítményméréshez, konverziókövetéshez és remarketinghez használt technológiája.
Szolgáltató webcíme: www.facebook.com (opens in a new window)