Megtekintés térképen
20 készleten
Új tenger, avagy két szerelem története - felolvasószínház Horváth András Dezső második regényéből
„A nő számomra egy szintézis volt, a testének, a lelkének és a titkainak összessége. Egy ismeretlen város, melynek térképe szépen lassan kirajzolódik az elmémben, míg végül az otthonommá válik.”
Az Új tenger névtelen főszereplője a harmincas évei közepén jár, látszólag élete legszebb időszakában. Meghitt kapcsolatban él egy nővel, miközben megjelenik első regénye is, amely nagy sikert arat. Ám egyetlen találkozás mindent megváltoztat, amit a nőkről, a szerelemről és az írásról gondolt. Hamarosan döntést kell hoznia, hogy mit választ: a hűséget és a csendes boldogtalanságot, vagy az árulást és a mindent felülíró szenvedélyt.
Horváth András Dezső második regényének főhőse ugyanaz, akit már első könyvéből, a Legjobban a nőktől féltemből ismerhet az olvasó. Mi pedig sodródunk vele kozmikus magányában, amelyről lehengerlő humorral és páratlan érzékenységgel mesél, míg az út végén kiderül számunkra, hogy mi is az a bizonyos új tenger, amelynek partján életében először néz szembe legbensőbb vágyaival.
A szerző mellett az esten közreműködik Bíró Panna Dominika és Katona Péter Dániel színművész. Az est rendezője Dékány Barnabás színházi alkotó.
Az előadásra 18:45-től lehet érkezni!
Színházi előadásainkra belépőt vásárlók, csak visszaigazolást kapnak a vásárlásról, nem küldünk nekik jegyet, név alapján engedjük be a vendégeinket!
Weboldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez és – az Ön hozzájárulásával – statisztikai és marketingcélokra. Beállításait bármikor módosíthatja.
Itt adhatja meg, mely sütik használatához járul hozzá:
Essential cookies enable basic functions and are necessary for the proper function of the website.
A Barion által használt biztonsági süti, amely a látogatói munkamenet azonosítását és a bankkártyás csalások megelőzését támogatja.
These cookies are needed for adding comments on this website.
Google Tag Manager simplifies the management of marketing tags on your website without code changes.
Szolgáltató webcíme: business.safety.google (opens in a new window)
A WooCommerce által használt technikai süti, amely érzékeli a bevásárlókosár tartalmának változásait, és biztosítja a kosár megfelelő működését.
Statistics cookies collect information anonymously. This information helps us understand how visitors use our website.
Weboldal-látogatottság és felhasználói aktivitás statisztikai elemzése.
Szolgáltató webcíme: policies.google.com (opens in a new window)
SourceBuster is used by WooCommerce for order attribution based on user source.
Marketing cookies are used to follow visitors to websites. The intention is to show ads that are relevant and engaging to the individual user.
Google Maps is a web mapping service providing satellite imagery, real-time navigation, and location-based information.
Szolgáltató webcíme: policies.google.com (opens in a new window)
A Meta hirdetési teljesítményméréshez, konverziókövetéshez és remarketinghez használt technológiája.
Szolgáltató webcíme: www.facebook.com (opens in a new window)